fbpx

3D látványtervezés

csaladihaz-3d-latvanyterv

Új szolgáltatásunk: Családi ház 3D látványtervezés - kívül-belül

Több, mint hét éve készítek kályhákhoz, kandallókhoz 3D látványterveket ügyfeleimnek. A kályhákat/kandallókat mindig az adott térrel együtt ábrázolom, hogy ügyfeleim pontosan fel tudják mérni a tervezett kályha vizuális tömegét, arányait. A legtöbbször építész tervek alapján rajzolom meg a ház érintett részét.

Az elmúlt években egyre több megkeresést kaptam, hogy ismerősnek, rokonnak segítsek egy 3D tervvel elképzelni milyen is lesz leendő házuk, mert nehezen olvassák a tervező síkban ábrázolt rajzait.

Saját építkezésünk során is azt tapasztaltam, hogy nagyon jól jön, mikor egy-egy döntéshez nem pusztán a képzelőerőnkre hagyatkozhattam, hanem pontosan le tudtam modellezni, hogy pl. milyen legyen a konyha, hogy rendezzük be a teraszt, de az esővízgyűjtő rendszert is pontosan meg tudtam tervezni, így a “rögtönzés” és az ezzel járó bosszúság, mint olyan kimaradt a kivitelezésből.

Mivel kifejezetten élvezem, ahogy egy-egy elképzelés valódi formát ölt úgy döntöttem, nemcsak ismerősöknek, hanem ügyfeleimnek is elérhetővé teszem látványtervezési szolgáltatásaimat.

 

 

Családi ház 3D látványtervezés

3D Vázlattervek - Kültér vagy Beltér

    • cél: az épület tömegének elosztása, elrendezése homlokzatok, arányok, tetősíkok, formák megjelenítése
    • megjelenés: fekete-fehér, grafikus
    • változatok száma / projekt: 3 db
    • egységár: 25 000 Ft / projekt
    • extra változat: 5 000 Ft /változat

Építész tervezőknek csomagár: 110 000 Ft / 5 projekt

3D Lakberendezési tervek / 3D épülettervek

    • cél: az épület belső tereinek elosztása, bútorok helyének megtervezése. A legtöbb IKEA bútor modellje rendelkezésre áll. VAGY az épület külső tömegének megjelenítése, anyagválasztás, árnyékolások stb.
    • megjelenés: színes, grafikus
    • változatok száma/projekt: 3 db
    • egységár: 35 000 Ft / projekt
    • extra változat: 5 000 Ft /változat

Építész tervezőknek csomagár: 150 000 Ft / 5 projekt

3D látványtervek - Kül- és beltér

    • cél: az épület külső megjelenése, színezés, árnyékok (benapozottság), anyagválasztás, homlokzatok, arányok, tetősíkok megjelenítése
    • megjelenés: színes, árnyékolt, kézirajz hatás, renderelés nélkül
    • változatok száma/projekt: 3 db
    • egységár: 60 000 Ft / projekt
    • csomagár: egyedi megbeszélés alapján

3D teljes vizualizáció

    • cél: az épület teljes modellezése; fotorealisztikus rendereléssel
    • megjelenés: színes, árnyékolt, renderelt
    • változatok száma/projekt: 3 db
    • egységár: 110 000 Ft
    • csomagár: egyedi megbeszélés alapján

Szeretnél te is egy saját 3D tervet?

Írj egy email-t (studioecofire_a_gmail.com), küldd el mit szeretnél látványterveztetni és a részleteket megbeszéljük, vagy hívj telefonon

+36/30/375-0990

Néhány info:

A feltüntetett árak bruttó értékek (alanyimentes KATA)

Megrendeléshez 25% előleg szükséges díjbekérő alapján

Egy változat maximum 60% módosítást jelent az első verzióhoz képest. 60% felett új projektnek minősül a tervezés.

Alkalmazási példák

Házbővítés, felújítás - látványtervekkel

Új építésű ház - látványtervek

Benapozottság vizsgálata napelemek elhelyezéséhez

További 3D szolgáltatások

  • Kerti tárolók, pergolák látványtervezése
  • Tervek alapján: mérnöki rajzok vizualizációja (ácsszerkezetek, fémszerkezetek stb.)