fbpx

Kemence előkészítése

A terep előkészítése a kültéri kemencéhez

 

Az általam épített nyárikonyhák/kemencék betonalapra készülnek. Ez rendszerint lemezalap, de bizonyos esetekben lehet sávalap is. Általános ajánlás szerint 40 cm mélyen kell leásni a talajba, majd ennek a gödörnek az aljába 20 cm vastag döngölt kavicsos alap kerül, majd erre kerül a vasalt, 20 cm vastag lemezalap betonból. Pilléralapot csak a kémény tervezett helyén kell készíteni: ez, talajadottságoktól függően, 60-80 cm mélyen indul a felszín alatt, és természetesen ez is vasalt.

A másik feltétel, ami a kemence építésének kezdetén rendelkezésre kell álljon, a tető. Bár a kemencék kültérre ajánlott anyagokból készülnek, mégis érdemes őket védeni az időjárás viszontagságaitól, hogy sokáig esztétikus külleműek maradjanak. A tető készülhet cserépből vagy bitumenzsindelyből. A kémény helyét nem szükséges kihagyni, kivágjuk majd a kemence építésekor.

 

És ha mindez megvan, jöhet a kemence!

Nyárikonyhákba, kültérre, szigetelt, ún. kéthéjú kemencéket építek. Tűzterük samottból készül, a külső héjazatuk pedig valamilyen szigetelő anyagból, pl. ytongból. A két réteg közé kőzetgyapot kerül. A hagyományos, egyrétegű építési móddal szemben, a kéthéjú kemencék előnyei a következők:

  1. a külső forma független a belsőtől, így pl. a sütés-főzés által támasztott elvárások, vagy a samottelemek alaki tulajdonságai, stb. nem kell, hogy befolyásolják a külső megjelenést, az szinte bármilyen lehet, amilyet a leendő boldog tulajdonos szeretne
  2. sokkal gyorsabban épül a fel a kemence, mintha hagyományos módon, kisméretű téglából falaznám
  3. a hőszigetelésnek köszönhetően a kéthéjú kemence sokkal gyorsabban melegszik fel és lassabban hűl ki, mint a hagyományos kemencék. A jól felmelegített kemencében pl. első körben megsül egy pizza, aztán egy kenyér vagy hús, egyéb főtt étel, majd a hosszú kihűlési időszak során bőven marad idő és hő aszalásra, hiszen gyakran másnap reggel is még 40-60 fokos a kemence belső hőmérséklete. Füstelzáró beépítésével a kihűlési idő még tovább hosszabbítható.
  4. a külső szigetelés szerepe a hőtároláson túl, hogy a kéthéjú kemence gyakorlatilag nem igényel karbantartást, max. 4-5 évente egy átfestést. Ezzel szemben, ha a külső héjazatot elhagynánk, és a tűztér külső fala egyszerűen csak le volna tapasztva, az átforrósodás miatt a külső felszín megrepedezne és félévente, évente komolyabb karbantartást igényelne.

A kéthéjú kültéri kemencék egyetlen hátránya egyhéjú társaikkal szemben, hogy drágábbak. Ez tény, azonban itt is igaz, hogy az olcsóbb hosszútávon drágább, mert több idő és pénzráfordítást igényel. Ma már a kemence kifejezetten a kerti pihenés, jó hangulatú, „lazulós” baráti partik ikonikus kelléke, így azt gondolom, nem is volna annál kiábrándítóbb, ha a pihenést hosszadalmas karbantartással kellene kezdeni.

 

Kemencefajták a sütés-főzési cél szerint

Kétféle kemencét különböztetünk meg a sütés-főzésre való felhasználási cél szerint. Az egyik a pizzasütő kemence, a másik a kenyérsütő kemence. Ez nem azt jelenti, hogy a pizza ne sülne meg a kenyérsütőben és fordítva, csupán annyit, hogy vannak kifejezetten adott célra készült kemencék. Az igazi olasz pizza egyik titka, hogy a forró kemencében pár perc alatt sül készre. Ennek megfelelően a pizzasütő kemence minden tulajdonsága a felforrósodást támogatja: belmagassága kifejezetten alacsony, tűzterének belseje és a tűztérfenék is samottból készül.  Ezzel szemben a kenyér sütésekor lassabb, kiegyenlítettebb hőleadást várunk, hogy a kenyér héja ne égjen oda, viszont a belseje is finoman átsüljön. A kenyérsütő kemencék tehát nagyobb, 40-50 cm belmagasságúak, tűzterük szintén samott, ám a tűztérfenék samott helyett nagytömörségű kisméretű téglából vagy speciálisan erre a célra gyártott kenyérsütő lapokból épül. A kenyérsütő kemencék alkalmasak a hagyományos kemencés ételek pl. töltött káposzta, sült csülök elkészítésére is.

Kell-e üveg a kemencébe?

üveg nincs az aljában – önmagában nem tudja úgy tartai a hőt, mint a falazat, helyette hőtükör fémlemez

népi kemencében volt – városi legenda, meert az üveg nagyon drága volt- esetleg a rágcsálók elleni védelem indokolhatta